Barzó Tímea

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Dr. Barzó Tímea 1994-től tanársegédként, 2004-től egyetemi docensként, 2015-től pedig intézeti tanszékvezetőként dolgozik a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Polgári jogi Tanszékén, ahol két képzés szakfelelőseként szervezi a kar oktatási feladatait. Jó néhány polgári jogi, illetve családjogi témakörű tantárgy tárgyjegyzője, oktatója, számos egyetemi jegyzet, tansegédlet szerzője, szerkesztője, a 2013-as Ptk. Családjogi Könyvéhez tartozó – különböző kiadók gondozásában megjelent – kommentárok szerzőgárdájának tagja. Publikációi is a témában való jártasságát igazolják. A Jogi Szakvizsga Bizottságban, valamint az ügyvédi tevékenysége során szerzett több, mint egy évtizedes tapasztalata megalapozzák az általa gondozott szakvizsgatételek szakszerűségét és használhatóságát. Számos civil szervezet mellett tagja a Miskolc Jogi Szemle szerkesztőbizottságának, valamint a Magánjogot Oktatók Egyesület Elnökségének. Szakmai, oktatói és tudományos munkáját több kari és egyetemi kitüntetéssel jutalmazták.[/vc_column_text][vc_column_text]

Kötetei:

[/vc_column_text]

[/vc_column][/vc_row]

Szólj hozzá!