[vc_row][vc_column][vc_column_text]A szerző 1989-ben érettségizett a Sztáron Sándor Gimnáziumban angol tagozaton Vácon. 1995-ben szerzett jogász és 1997-ben politológus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az egyetemi tanulmányai elvégzését követően ügyvédjelöltként dolgozott, emellett óraadó volt az ELTE ÁJK Római Jogi Tanszékén. 1997 és 1999 között a Széchenyi István Főiskolán Győrben, az ELTE ÁJK kihelyezett tagozatán megbízott előadó volt. 1998-ban jogi szakvizsgát tett, majd az ELTE ÁJK-n 2004-ben megszerezte a doktori (PhD) fokozatot, 2014-ben pedig habilitált.
1998 óta folyamatosan főállású oktatója az ELTE ÁJK Római Jogi (mai nevén Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti) Tanszékének, 2002-től egyetemi adjunktusként, 2006-tól egyetemi docensként. Szinte a kezdetektől részt vett a Károli Gáspár Református Egyetem Polgári Jogi (majd később Polgári Jogi és Római Jogi) Tanszékének munkájában, 2002-től oktatóként, 2004–2012 között tanszékvezető egyetemi docensként, majd 2012-től napjainkig óraadóként.
Főbb külföldi ösztöndíjas programokban való részvételei köréből kiemelendő, hogy 1992-ben három hónapot töltött TEMPUS kutatói ösztöndíjas program keretében a müncheni Leopold-Wenger-Institute für Rechtsgeschichte-ben, 1996-ban a Blanche Lucas Placement Scheme keretében részt vett Londonban a British Hungarian Law Association kéthónapos szakmai továbbképzésén, 1996-ban és 1997-ben egy-egy hónapot töltött Lausanne-ban az Institut suisse de droit comparé-ban a svájci Igazságügyi Minisztérium kutatói ösztöndíjával. TEMPUS ösztöndíjasként kutatott 1998-ban Trierben (Universität Trier), 1999-ben Göttingenben (Georg-August Universität Göttingen), 2000-ben Groningenben (Rijksuniversiteit Groningen). Az ELTE ÁJK külföldi kapcsolatai keretében 1999-ben Padovában (Università degli Studi di Padova), 2000-ben, 2001-ben és 2004-ben Bécsben (Universität Wien), 2002-ben és 2003-ban Helsinkiben (Helsingin Yliopisto) folytatott kutatási tevékenységet. 2006-ban Hamburgban (Max-Planck-Institut für Ausländisches und Internationales Privatrecht), 2008-ban Berlinben (Humboldt Universität zu Berlin), 2012-ben Londonban (Institute of Advanced Legal Studies) volt lehetősége szakmai látogásra.
1998-tól gyakorló ügyvédi tevékenységet is folytat és rendszeres résztvevője szakmai konferenciáknak. Részt vett az International Bar Association éves közgyűlésein (Amszterdam, 2000; Durban, 2002; San Francisco, 2003; Auckland, 2004; Szingapúr, 2007; Buenos Aires, 2008), az IBA versenyjogi konferenciáján (Tokió, 2005), az Interlegal közgyűlésein (Milánó, 2005; Mallorca, Róma, 2006; Lisszabon, 2015).
1999-ben résztvevője volt a Deutsche Stiftung für internationale rechtliche Zusammenarbeit közösségi és integrációs jogi továbbképzésének Berlinben, 2000-ben a Training for lawyers outside the state administration Phare program keretében szakmai látogatást tett Berlinben, Luxemburgban és Brüsszelben, 2004-ben nemzeti rapportőr volt a FIDE kongresszusán Dublinban. 2013-ban és 2014-ben résztvevője volt Bécsben a European Energy Community szervezésében megtartott Vienna Forum on European Energy Law konferenciákon, 2012-ben pedig a Dacheng Law Offices fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencián Pekingben. 2014-ben részt vett a STEP Asia éves konferenciáján Hongkongban és a Selden Society éves közgyűlésén Londonban.
Az új Ptk. kodifikációja során a „Dologi jogi“ munkacsoport titkára (1998–2002) majd a „Jogi személyek“ munkacsoport tagja (2010–2012) volt. Eladó volt a Training for lawyers outside the state administration elnevezésű Phare programban (1999–2000) is.
Rendszeres előadója hazai tudományos konferenciáknak, szakmai rendezvényeknek. 2007 és 2012 között minden évben előadásokat tartott a Santa Clara University School of Law Nyári Egyetemén Budapesten. Ezek mellett számos hazai és külföldi konferencián tartott előadást, a legutóbbiak közül említendő pl. 2014-ben az urbinói egyetemen, a san marinói központi bank továbbképzésén és a brnói Masaryk Egyetem jogi karán, 2015-ben Kuala Lumpurban, Tbilisziben, Kolozsváron, Athénban, Lisszabonban, Vilniuszban, Limerickben és Szingapúrban tartott előadásai.
Számos szakmai szervezet tagja, melyek a következők: Budapesti Ügyvédi Kamara, FIDE Magyar Tagozat Egyesület, Magyar Politikatudományi Társaság, International Bar Association, Selden Society, Interlegal, Society of Trust and Estate Practitioners (STEP), Magánjogot Oktatók Egyesülete, Magyar Tudományos Akadémia (köztestületi tag), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Jogi Szakvizsga bizottság, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Jogi Szekciója.
Közel ötven tudományos, szakmai, felsőoktatási könyv, több mint száz tudományos tanulmány, recenzió, konferencia ismertetés szerzője, társszerzője, több könyv szerkesztője. Rendszeres tagja doktori (PhD) eljárásoknak, nyolc esetben opponensként, hat esetben a bíráló bizottság és tizenegyszer a szigorlati bizottság tagjaként járt el. Rendszeres vizsgáztató az Igazságügyi Minisztérium szakvizsgáin polgári és gazdasági jog tárgyakból.[/vc_column_text][vc_column_text el_class=”kotetei-blokk”]
Kötetei:
[/vc_column_text]
-
Business Law in Hungary – keménytáblás kötet
Tovább olvasom -
Business Law in Hungary – puhatáblás kötet
Tovább olvasom -
Előadásvázlatok a polgári jog általános tanaiból
4900 Ft Kosárba teszem -
Előadásvázlatok a személyek jogából
4900 Ft Kosárba teszem -
Fogyasztóvédelmi jog I.
Tovább olvasom -
Fogyasztóvédelmi jog II.
Tovább olvasom -
Akció!
Jogi személyek, gazdasági jog – jogi szakvizsga felkészítő kötet, 2. hatályosított kiadás
Original price was: 7400 Ft.6800 FtCurrent price is: 6800 Ft. Kosárba teszem -
Akció!
Polgári jog II. – 2024. évi, 5. kiadás
Original price was: 8800 Ft.7900 FtCurrent price is: 7900 Ft. Kosárba teszem -
Tansegédlet a polgári jogi záróvizsgához – A tételsor – új, 2022-es kiadás
5200 Ft Kosárba teszem -
Tansegédlet a polgári jogi záróvizsgához – B tételsor – új, 2022-es kiadás
4900 Ft Kosárba teszem -
Tansegédlet a polgári jogi záróvizsgához – C tételsor – új, 2022-es kiadás
4900 Ft Kosárba teszem -
Tanulmányok a társasági jog területéről
2800 Ft Kosárba teszem