[vc_row][vc_column][vc_column_text]Dr. Farkas György Tamás a budapesti Szerb Antal Gimnáziumban érettségizett 2009-ben jeles eredménnyel. Ezt követően nyert felvételt a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar államilag finanszírozott, nappali tagozatos, jogász képzésére. Az egyetemi évek alatt aktívan részt vett a hallgatói közélet alakításában, amely során 2012-ben a kari Hallgatói Önkormányzat elnöki tisztségét látta el, majd 2012-2014 között az Alkotmányjogi Tanszék demonstrátora volt, továbbá több jogesetmegoldó és perbeszédmondó verseny országos döntőjében is szerepelt. Summa cum laude minősítéssel szerezte meg jogi diplomáját 2014-ben. Ugyanezen évben felvételt nyert a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájába, ahol jelenleg doktorandusz hallgatóként folytatja tanulmányait. A doktorandusz képzés megkezdése óta ellátja a Károli Gáspár Református Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának
kari ügyvivői posztját illetve a Bocskai István Szakkollégium szenior tagja. A jogi diploma megszerzését követően 2014 óta a Független Rendészeti Panasztestület tanácsadójaként dolgozik főállásban. Emellett 2015-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi Intézetében lát el kutatói feladatokat.[/vc_column_text][vc_column_text]
Kötetei:
[/vc_column_text]
[/vc_column][/vc_row]