[vc_row][vc_column][vc_column_text]Dr. Cservák Csaba 1978-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 2001-ben „summa cum laude” minősítéssel. 2002-2005-ig az Országos Választási Bizottság tagjaként tevékenykedett. Számos közérdekű alapjogvédelmi beadvány előterjesztője volt.
Indítványa alapján mondta ki többek között az Alkotmánybíróság az igazolásos szavazás alkotmányellenességét, valamint azt, hogy a nép jogai nem garantáltak a népszavazás eredményének végrehajtásában. 2007-ben a Független Jogász Fórum elnökévé választották. Gyakorló ügyvédként is évekig tevékenykedett. 2008-tól a Szegedi Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszékének adjunktusa, 2010-től a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Alkotmányjogi Tanszékének docense, 2011-től
tanszékvezetője, A Jogi Szakvizsga Bizottság cenzora. 2010-ben védte meg PhD-fokozatát szintén „summa cum laude” minősítéssel. 2010 és 2012 között a Köztársasági Elnöki Hivatal Jogi, Alkotmányossági és Közigazgatási Hivatalának vezetője volt államtitkári besorolásban. A szakmai közéletben 2010-et megelőzően határozottan egy új alkotmány szükségessége mellett kardoskodott. 2013-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, 2014-től tudományos főmunkatársa.
2014-ben az Országgyűlés a Független Rendészeti Panasztestület tagjává választotta. Többtucatnyi tudományos publikáció szerzője, szakterülete különösképp az alkotmányozás, a választójog és az alapjogvédelem. Ars poeticája: „A jog és az igazság elválaszthatatlan egységet alkot. Egy alkotmányjogász szerint a jogállam sohasem lehet túl tökéletes, újabb és újabb csiszolni való mindig akad a
rendszerben.”[/vc_column_text][vc_column_text]
Kötetei:
[/vc_column_text]
[/vc_column][/vc_row]