Gyergyák Ferenc

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Dr. Gyergyák Ferenc Budapesten született 1961. október 3-án. 1985-ben végzett igazgatásszervezőként az Államigazgatási Főiskolán, 1993-ban a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzet. 1998-ban jogi szakvizsgát tett. 2006-tól szabályozási (kodifikációs) szakjogász. A tanácsi, majd önkormányzati szférában dolgozott pénzügyi, gyámügyi munkakörökben, majd osztályvezetőkét és jegyzőként több mint másfél évtizeden át. 1998-tól az Alkotmánybíróság … Olvass tovább

Csáki-Hatalovics Gyula

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Dr. Csáki-Hatalovics Gyula a Károli Gáspár Református Egyetem főtitkára, és a Közigazgatási Jogi Tanszék egyetemi docense. Jogászként végzett 2001-ben Miskolcon, oktatói pályafutása ugyanitt indult 2002-ben. PhD oklevelét 2010-ben vette át a Pécsi Tudományegyetemen. Doktori értekezését az elektronikus közigazgatás témakörében készítette, amely témához szorosan kapcsolódik a közigazgatási hatósági eljárás szabályozásának vizsgálata is. Az elmúlt években a … Olvass tovább

Ujváriné Antal Edit

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Ujváriné Dr. Antal Edit 1988 óta tanít a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Kezdetekben a polgári jog, majd 1995-től az újonnan alakult Kereskedelmi Jogi Tanszéken, ahol 1997-2004 között tanszékvezető helyettes volt. A kereskedelmi jog valamennyi területének (kereskedelmi szerződések joga, társasági jog, értékpapírjog, versenyjog, csődjog, fogyasztóvédelmi jog) joganyagát oktatta egyetemi adjunktusként, illetve nyugdíjba vonulását követően, … Olvass tovább

Barta Judit

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Dr. Barta Judit 1993-ban végzett a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán, 1994-ben kezdte oktatói pályafutását, először a Kar Polgári Jogi Tanszékén, majd 1995-től az újonnan megalakult Kereskedelmi Jogi Tanszéken. Biztosítási szakjogász (1996), a PhD fokozatot a ME ÁJK. Deák Ferenc Doktori Iskolában, 2001-ben kapta. 2002-től egyetemi docens, 2009-től tanszékvezető a Kereskedelmi Jogi Tanszéken. Az oktatás … Olvass tovább