[vc_row][vc_column][vc_column_text]Dr. Grad-Gyenge Anikó 2003-ban fejezte be tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán, majd az ELTE ÁJK Állam- és Jogtudományi Karán végzett 2004-ben, ahol 2010-ben szerzett PhD fokozatot szerzői jogból. 2003 és 2010 között az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban szerzői jogi kodifikációval és jogharmonizációval foglalkozott, 2007-től a területért felelős osztály vezetőjeként. 2010-től a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért tanácsadója. A Szerzői Jogi Szakértő Testület tagja, a Creative Commons és az European Public Licence honosítását vezette. 2010 szeptemberétől a Károli Gáspár Református Egyetem Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékének oktatója, jelenleg tanszékvezető egyetemi docens. Tanított az ELTE ÁJK-n, az ELTE BTK-n, a Bibó István Szakkollégiumban, a Pécsi Tudományegyetemen, és meghívott előadóként több más egyetem szerzői jogi tárgyú kurzusain. Több, mint száz magyar és idegen nyelvű publikációja olvasható elsősorban szerzői jogi, iparjogvédelmi és médiajogi témákban. Kiváló fiatal oktatói és tudományos teljesítményéért a Bibó István Szakkollégium Harkály-díját kapta 2012-ben.[/vc_column_text][vc_column_text]
Kötetei:
[/vc_column_text]
-
Bevezetés az Infokommunikációs Jogba – 2. hatályosított kiadás
5500 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Polgári jog I. – 5. kiadás, 2024. évi kiadás
Original price was: 7600 Ft.6900 FtCurrent price is: 6900 Ft. Kosárba teszem -
Akció!
Polgári jog II. – 2024. évi, 5. kiadás
Original price was: 8800 Ft.7900 FtCurrent price is: 7900 Ft. Kosárba teszem -
Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban
500 Ft Kosárba teszem