Kereskedelmi szerződések alapvető szabályai – 2. átdolgozott kiadás

4800 Ft

Jelen kötet célja, hogy olyan hatályos joganyag kerüljön az olvasó kezébe, mely tematikusan és didaktikusan mutatja be …

4 boltban kapható

Leírás

Jelen kötet célja, hogy olyan hatályos joganyag kerüljön az olvasó kezébe, mely tematikusan és didaktikusan mutatja be a kereskedelmi szerződésekre vonatkozó joganyagot, nem csak a Ptk. rendelkezéseit, hanem a szorosan kapcsolódó egyéb jogintézményeket is átfogva, mint pl. elektronikus aláírás, fizetési módozatok, közbeszerzés, koncessziós szerződés, takarékbetét-szerződés, helyiségbérleti szerződés, bankkártya-szerződés, stb.
A mű két részre tagolódik, az Általános rész a kereskedelmi szerződésekre vonatkozó közös szabályokat ismerteti, melynek oka, hogy az elsőként célba vett olvasói kör – a jogtanuló ifjúság – egyfajta alapvető eligazítás birtokában vághasson neki a részletek, azaz a Különös Rész által taglalt egyes szerződéstípusok tanulmányozásának.
A könyv a kereskedelmi jog területén alapmű, aktuális joganyagával hézagpótló a kereskedelmi ügyleteket feldolgozó kézikönyvek sorában. Bár, elsősorban jogászhallgatók számára készült, tulajdonságai alkalmassá teszik közgazdászok, mérnökök és egyéb, felsőoktatásban, vagy más, szakirányú képzésekben tanuló hallgatók számára is az üzleti élet körébe tartozó alapvető jogintézmények elsajátítását. Mindemellett már önállóan praktizáló jogászok, a gazdasági élet más területein dolgozó szakemberek (könyvelők, könyvvizsgálók, stb.) számára is hasznos segítségül szolgálhat.

 

Kézirat lezárva: 2016. március 4.

További információk

Oldalak száma

278

Boritó

KARTONÁLT, RAGASZTÓKÖTÖTT

ISBN:

978-963-413-083-3

Boltok:

Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, jegyzetbolt 1042 Budapest, Viola u. 2-4. „A” épület mfszt. 3.
Géniusz Egyetemi Könyvesbolt, Miskolc-Egyetemváros
Libri.hu
Bookline.hu