Kiadványok

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga I. – Elméleti megalapozás – a nemzetközi gazdasági kapcsolatok közjoga – 2 kiadás
2016-11-14
Polgári Törvénykönyv – ragasztókötött
2016-11-21
Show all
3554429_5

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II. – A nemzetközi gazdasági kapcsolatok magánjoga – 2. kiadás

3800 Ft


Szerző: Molnár István János – Jelen mű megalkotásának célja, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok magánjogát …

2 boltban kapható

Leírás

Jelen munka célja, hogy összefoglalja a nemzetközi gazdasági kapcsolatok magánjogára vonatkozó ismereteket. Megtalálható benne a nemzetközi üzleti életben előforduló szerződések jogi környezetének a bemutatása, csakúgy, mint a külföldiek gazdasági célú letelepedésével és a nemzetközi kereskedelmi vitarendezéssel kapcsolatos alapvető kérdések vizsgálata. Ezzel nem csupán a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogával, mint önálló stúdiummal foglalkozó egyetemi hallgatók számára kíván felkészülési segédanyagként szolgálni, hanem a külgazdasági kapcsolatokkal hivatásszerűen foglalkozó szakemberek munkáját is segíteni kívánja. A jogterületre vonatkozó joganyag összefoglalására most kerül sor először az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépése óta, ami a kötet megjelenésének különös aktualitást ad.

További információk
Tömeg 0.376 kg
Oldalak száma

217

Boritó

PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT

ISBN:

9789634131069

Boltok:

Libri

Vélemények (0)

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II. – A nemzetközi gazdasági kapcsolatok magánjoga – 2. kiadás” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Érdekelhetnek még…