A fizetésképtelenség aktuális jogi problémái nemzetközi kitekintéssel

„A szél úgy jár az erdőn, mint a végrehajtó, és a fák sziszegve hajladoznak, mint az adósok. – Fizetni, adósok, fizetni!

Leírás

Letöltés PDF

„A szél úgy jár az erdőn, mint a végrehajtó, és a fák sziszegve hajladoznak, mint az adósok. – Fizetni, adósok, fizetni!

Visszaadni mindent, kamatos kamatokkal, amit az öreg bankár, a Föld adott. Nézzétek a Nyárfát. Az a jó adós! Utolsó sárga levélbankóját is visszaadta már, és
most úgy áll a berek szélén, mint a becsületes adós: levetkőztetve és elhagyottan.”

A Bükk is tisztességes fajta, a Nyír is, de még a Gyertyán is, aki pedig, komisz, tolakodó népség. Először csak egyenként hullatták levélpénzüket az örök, nagy perselybe, de aztán látták, hogy úgyis hiába. Megrázták magukat, lerótták az adósságot, és most békén vannak. Bezzeg a Tölgy meg a Cser! Nem! Ők nem fizetnek.”

Fekete István: Október c. novellájában szereplő fákhoz hasonlóan viselkednek a gazdasági élet adósai is. Vannak, akik nem akarnak, vagy nem tudnak fizetni. A valóságban a szél szerepét időnként a felszámolási eljárás játssza. Hogy eredményesen teszi-e ezt, és lehet-e még fejleszteni, igyekszik a jelen kötet több szempontból vizsgálni, ahhoz példákat állítani.

A kötet megírását az Igazságügyi Minisztérium által meghirdetett és elnyert a jogászképzés színvonalának emelését célzó programok körébe tartozó “A vállalkozások működése és a vagyonkezelés Magyarországon” című pályázat inspirálta.

A könyv két részre tagolódik: nemzetközi kitekintéssel indít, elsőként az Európai Unió legújabb törekvéseit ismerteti a fizetésképtelenséghez kapcsolódó reorganizáció területén, majd a román, német, szlovák, lengyel és ukrán fizetésképtelenségi eljárásokat mutatja be, kiemelve azok egyedi megoldásait, a második rész pedig a fizetésképtelenség magyar jogi szabályozásának egy-egy aktuális kérdéskörét boncolgatja, főként a magánjog szemüvegén keresztül, de olykor a büntetőjog, vagy AZ adójog lencséjét helyezi abba.

A szerzőgárda nagyobb részét a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának oktatói és doktorhallgatói teszik ki: Prof. Dr. Csák Csilla, Prof. Dr. Prugberger Tamás, Dr. Harsányi Gyöngyi, Ujváriné Dr. Antal Edit, Dr. Nagy Adrienn, Dr. Gula József, Dr. Barta Judit, dr. Majoros Tünde és dr. Certicky Mário személyében. Az egyetemi oktatói kört gazdagítja Prof. Dr. Buletsa Sibilla az Ungvári Egyetem egyetemi tanára, Prof. Dr. Veress Emőd, a Sapientia EMTE egyetemi tanára és Dr. Auer Ádám a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa. A munkában gyakorló szakemberek is oroszlánrészt vállaltak dr. Kispál Beáta felszámolóbiztos, dr. Makó Péter felszámolóbiztos és dr. Miholecz Péter adójogi szakember személyében.

A terjedelmes és sokoldalú kötetet két kiváló szakember, Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter a Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának egyetemi tanára, valamint dr. Kiss István a Miskolci Törvényszék Gazdasági Kollégiumának vezetője, lektorálta.

A szerkesztő köszönetet mond valamennyi szerzőnek, és a két lektornak a kitűnő munkáért, valamint az Igazságügyi Minisztériumnak a kötet megírásához és megjelentetéséhez való hathatós támogatásáért.

A szerkesztő

További információk

Tömeg 0,430 kg
Oldalak száma

332

Boritó

KARTONÁLT, RAGASZTÓKÖTÖTT

ISBN:

978-963-413-224-0