Kiadónkról

faviconA Patrocinium Kiadó 2009-ben jöt létre a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Egyetemével szoros együttműködésben azzal a céllal, hogy a joghallgatókat megfelelő minőségen és áron elérhető tankönyvekkel, a jogi oktatáshoz szükséges további kiadványokkal lássa el. Az elmúlt években a Kiadó tevékenységét kiszélesítve és viszonteladói hálózatát kialakítva országos szinten az egyik piacvezetővé vált törvénykönyvek, valamint tankönyvek megjelentetésében.

A joghallgatók tanulmányainak segítésén túl, a Kiadó az elmúlt években olyan kiadványok megjelentetésére is egyre nagyobb hangsúlyt helyez, melyek a már végzett jogászok munkáját segítik, így az Igazságügyi MInisztérium által is irodalomként ajánlott jogi szakvizsga felkészítő sorozatot jelentet meg.

A Kiadó tevékenységének alapvető szellemisége az, hogy szerepet vállaljon a hazai jogtudomány életében és az elért tudományos munkák méltó formában történő megjelentetésében. Ez okból a kiadó folyamatosan gondozza azt a Monográfia sorozatát, melyben mind elméleti kutatók, mind pedig gyakorló jogászok tollából származó, a gyakorlati életet, illetőleg a jogi oktatást segítő magyar és idegennyelvű könyvek rendszeresen megjelennek.

Bízunk benne, hogy munkánk olvasóink mindennapjait, munkáját segítik.