Szabó Imre
2016-11-26
Rózsa Tibor
2016-11-26

Sándor-Szőke Zsuzsanna

Sándor-Szőke Zsuzsanna a Dunakeszi Járásbíróság polgári ügyszakos bírája. Jogi tanulmányait a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte 1997–2002 között. 2002-ben Zomborné dr. Szabó Éva mellett ügyvédjelölt, majd 2003-tól a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon fogalmazó. Jogi szakvizsgáját 2006-ban szerezte meg, majd titkári kinevezését követően 2009. január 15. napjától bíró. A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának gazdálkodási szakán 2005-ben jogász-közgazdász diplomát szerzett, 2005–2008 között a Károli Gáspár Református Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója volt. Társszerzője a Közlönykiadó által kiadott Végrehajtási Eljárás Magyarázata című könyvnek, több cikk szerzője.

Kötetei: